A női kézilabda-válogatott kapitánya szomorú, vállalja a felelősséget.

Hiába vezetett hét góllal a Románia elleni sorsdöntő csoportmeccsen, az utolsó másodpercekben mégis kikapott, így kiesett a magyar csapat a világbajnokságon:

Az utolsó másodpercekben drámai körülmények között kikapott a kéziválogatott a világbajnokságon

A magyar női kézilabda-válogatott drámai körülmények között kikapott Romániától, és így nem jutott a középdöntőbe a Japánban zajló világbajnokságon.

A meccs után Kim Rasmussen szövetségi kapitány a következőt nyilatkozta:

Ez az én felelősségem. Kaptam két percet, annyit mondtam, csak »á-á«. Nem is mondtam semmit, de ezért két percet kaptam. Ettől független ez az én hibám. Hét a hat ellen középen megállítottuk őket, de a széleket nehéz, és nem is tudtuk jól levédeni. Az egész az én felelősségem, sajnálom, vállalom. Nem tudom még, hogyan koncentráljunk az Elnöki kupára. Túl csalódott vagyok most, hogy elveszítettük a mérkőzést. Szomorú vagyok a csapat, a szövetség, a szurkolók miatt is.

A magyar csapat egyébként így már legjobb esetben is csak 13. helyen zárhatja a vb-t.

(nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés