Rómában ki lehet kapni, de nem így. Különösen a Bayernnek nem.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a végső győzelemre is esélyes Bayern München a Lazióval került össze, és valljuk be, sima német továbbjutásnak nézett ki a párharc.

Aztán az első meccsen, Rómában hiába birtokolta többet a labdát a müncheni csapat, hiába zajlott a játék többnyire a hazaiak térfelén, mégis a Lazio szerzett vezetést a 69. percben.

Immobile kavart a 16-oson belül, majd Isaksenhez passzolt, aki kapura lőtt, de eközben Upamecano beletalpalt a bokájába. Tizenegyest kapott a Lazio, ráadásul a játékvezető kiállította a francia védőt. Immobile nem is hibázta el a büntetőt, és ezzel nyert is a hazai gárda.

Ez még nem lenne tragédia a Bayernnek, de az már igen, hogy

az egész meccsen egyetlen egyszer sem találta el a kaput a München!

A Bayern München tizenegy szezon után először veszítette el a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzését.

Lazio–Bayern München 1–0 (0–0)

  • Gólszerző: Immobile (69. – 11-esből)
  • Kiállítva: Upamecano (68.)

Ez is érdekelhet:

Gulácsi a BL-vereség után: Nem voltunk rosszabbak a Real Madridnál

Az RB Leipzig kapusa szerint a visszavágón az lesz a kulcs, hogy melyik csapat rúgja az első gólt.

A címvédő rögtön egy rekorddal kezdte a BL-tavaszt

A papírformának megfelelően győzött Koppenhágában a Manchester City.

(Fotó: Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés