Mostanában nem jó annyira a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek lenni. Az Adidas elég kemény nemet mondott a doppingra és a korrupcióra.

A dopping- és korrupciós botrányok miatt bőven kapott már pofont az atlétika, viszont az elmúlt időszakban két akkora arconcsapás is történt a sportág berkein belül, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) egyik legnagyobb és legfontosabb szponzora, az Adidas felbontotta a 2008-ban 11 évre megkötött szerződést, vagyis négy évvel a lejárta előtt lelépett a még hátralévő nem kevés pénzével együtt, mintegy 30 millió dollárral.

Nem is olyan rég ugyanis kiderült, hogy a szövetség korábbi elnöke, Lamine Diack saját ajtaja elé szart, amikor doppingeseteket tusolt el és sportolókat zsarolt meg, persze nem jószándékú kedvtelésből, hanem lóvéért. A szenegáli sportvezető ellen vádat is emeltek pénzmosás és vesztegetés gyanújában.

A másik eset, ami kiverte a biztosítékot az Adidasnál az volt, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) novemberi jelentésében megerősítette, hogy Oroszországban államilag és szisztematikusan doppingolták a sportolókat. Az orosz atléták emiatt most nem is versenyezhetnek, ez pedig könnyen a riói olimpiai részvételükbe kerülhet. Szívás.

És akkor még további csontvázak kerülhetnek elő a sportok királynőjének szekrényéből, mert a francia ügyészség a világversenyek odaítélésével kapcsolatban is nyomozásba kezdett. A gyanú szerint kenőpénzek fejében döntöttek egyik vagy másik pályázó javára, pont mint a FIFA-nál.

(Forrás: BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés