Sejteni lehetett, hogy ez lesz, miután a keretben sem kapott helyet, és az edzéseket sem látogathatta.

Székesfehérváron hivatalosan elköszöntek a korábban az egyik legjobb magyar focistának tartott Rudolf Gergelytől. Azt mondják, hogy szakmai okai vannak, mert:

„Sajnos nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, ami joggal lett volna elvárható egy ilyen képességű játékostól. Ráadásul egyik sérülése követte a másikat, ezért úgy ítéltük meg, hogy mindkét fél akkor jár a legjobban, ha most elválnak útjaink.”

Sokat nem játszott a Videotonban, ahova amúgy Győrből szerződött 2015 júliusában. Mondjuk már a leigazolása sem a győri teljesítmények volt köszönhető, inkább a korábbi múltja miatt érkezett Nikolics Nemanja pótlására. Rudolf Gergely, 31 éves, focista, munkanélküli.

(Forrás: vidi.hu)

Szóval bírod a focit? Akkor miért is nem fogadsz?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés