Először azonban a bolgár ellenfelén kell túljutnia a Ferencvárosnak.

Az UEFA hétfőn délelőtt megtartotta a Bajnokok Ligája-selejtező következő fordulójának sorsolását. Kiderült, hogy a magyar bajnok

Ferencváros a következő körben az északmacedón Shkëndiját vagy az azeri Qarabagot kaphatja ellenfélnek.

Persze ehhez az kell, hogy az FTC előbb továbbjusson a Ludogorec elleni párharcban.

A BL-selejtező harmadik körét ezen a héten kezdi meg a Fradi, szerdán a bolgár bajnok otthonába látogat, egy héttel később pedig jön a visszavágó. Ha ezt a párharcot sikerrel veszi, akkor a Shkëndija–Qarabag párharc győztese jön, ott már a BL-főtábla lesz a tét. A Qarabaq ellen már van tapasztalata a Ferencvárosnak, két évvel ezelőtt az azeri csapat ejtette ki a BL-selejtezőből az FTC-t.

A Fradi őszi európai kupaszereplése már biztos, legrosszabb esetben a Konferencia Liga főtábláján fog játszani a csapat, ez akkor következik be, ha a Ludogorec elleni párharc mellett az Európa-liga rájátszásában is alulmarad az FTC.

Ez is érdekelhet:

Tízgólos párharc után jutott tovább a Ferencváros

Sikerrel vette az első selejtezős párharcát a Bajnokok Ligájában a Ferencváros.

(Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve