A Frankfurt a Camp Nouban jutott be az Európa-liga elődöntőjébe.

Jóllehet, olyan volt nekik, mintha hazai pályán játszottak volna, nagyjából 30 ezer német jutott jegyhez Barcelonában, és nem a színházi néző fajtából. Hatalmas hangulatot csináltak a vendégdrukkerek, szinte hazai pályán játszott az Eintracht.

Meg is lett az eredménye, már a negyedik percben vezetést szereztek, García ellen tizenegyest fújtak, amit Kostic rúgott be.

A 36. percben már nagyobb bajban volt a Barcelona, a Bundesligában szenvedő Frankfurt berúgta a másodikat is, Borré találta el nagyon jól a labdát.

A Barcelona fájdalmasan szenvedett a remekül megszervezett és fegyelmezett 5–4–1 ellen, helyzetig sem jutottak Dembéléék. A Frankfurt viszont mindig megindult, amikor labdát szerzett, a bizonytalan katalán védelem pedig rendre megreccsent. A 67. percben már három gól volt az előnye a német együttesnek, Kostic lőtte ki a hosszúsarkot.

Xavi próbálta cserékkel felrázni a csapatát, de ma minden játékosa csődöt mondott, noha a végén Busquets hatalmas gólt rúgott, majd az utolsó pillanatban még Depay berúgott egy tizenegyest.

Az öt meccs óta nyeretlen, Bundesliga 9. Frankfurt szinte agyonverte a La Liga harmadik helyén álló, 15 meccs óta veretlen Barcelonát, és bejutott az El-elődöntőbe.

Európa-liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés

  • FC Barcelona–Eintracht Frankfurt 2–3
  • Gólszerző: Busquets (90+1.), Depay (90+11. – 11-esből), ill. Kostic (4. – 11-esből, 67.), Borré (36.)
  • Továbbjutott: az Eintracht Frankfurt, 4–3-as összesítéssel

(Fotó: David Ramos/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve