Akár a csalódottság is beszélhetne Jürgen Kloppból, ha nem tudnák, milyen ember. Heves, lendületes, de nem egy Mourinho, aki mindent kitalál kifogásként, a német igazán őszinte ember.

Márpedig a hétvégi hazai pályás FA-kupa-bukás után még most sem tud lenyugodni, a kedd esti Huddersfield ellen győzelem előtt még mindig a West Brom elleni vereség foglalkoztatta.

Klopp azt állítja, az első félidőben azért volt csak négyperces a hosszabbítás, mert a meccset közvetítő sportcsatorna ennyit engedélyezett.

A Liverpool menedzsere mindezt a negyedik játékvezetőtől hallotta, aki szerint legalább tízpercnyi ráadás járt volna, de fentről ezt az utasítást kapták.

Az első félidőben iszonyú pörgés volt, minden megtörtént, összesen négy gól esett és a videobíró miatt többször is állt a játék, plusz a vendégek kétszer cseréltek is, ami eleve egy perc hosszabbítás, de Craig Pawson játékvezető három perc 53 másodpercnél lefújta a félidőt. Az ESPN szerint nagyjából 7 percet kellett volna hosszabbítania a sporinak.

Klopp azt is elmondta, már szombaton jelezni akarta, de aztán nem beszélt róla:

„Az igaz, hogy a televízió rengeteg pénzt fizet a kluboknak a közvetítésért, de jó lenne, ha a játék lenne a legfontosabb. Lehet, hogy a televízió annyi pénzt ad, mint sehol máshol, de értsék meg, mi egy fantasztikus terméket szállítunk le. Az lenne a tisztességes, ha megbeszélnénk ezeket a dolgokat, hogy valami megoldás találjunk és egy meccs annyi ideig tartson, amennyi idei tartania kell. Ne mondja senki azt, hogy ez egy kicsit hosszú.”

A profi játékvezetők szervezete, a PGMOL közleményt adott ki, amelyben jelezték, nincs semmiféle kommunikáció a játékvezetők és a műsorszóró között, így azt sem határozhatták meg nekik, hogy mennyi ideig tartson egy meccs.

A Liverpool végül 3–2-re kapott ki, így már a 32 között kiesett az FA-kupából.

(MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés