Az elmúlt évek két kiemelkedő csapata, a Liverpool és a Manchester City az idei bajnokságban először játszik egymás ellen. A meccs előtt a bajnok Pool edzője elmondta, mire van szükség a csapatától, hogy legyőzzék a manchesterieket.

Ha nem pörögsz 100 százalékon a City elleni, csúnyán ki fogsz kapni

– kezdte Klopp, aki saját tapasztalata alapján beszél, hiszen néhány hónapja a már bajnok Liverpool beleszaladt egy négyesbe a City ellen.

Négyet rúgott a bajnok Liverpoolnak a Manchester City

Előbb sorfalat állt, majd simán legyőzte a Liverpoolt a Manchester City.

Első alkalommal nyertük meg a ligát, őszinte leszek, nem tudtam, hogyan készítsem fel a srácokat arra a meccsre. Tudom, hogy meg akarták nyerni azt a meccsét, de nem koncentráltak annyira, mint korábban. (...) Versenyképesnek kell lennünk a mostani bajnokin, majdnem tökéletes szervezettségre, ugyanakkor bátorságra van szükségünk, hogy a saját focinkat játsszuk. Nem tűnik nehéznek így kimondva, de megvalósítani már nem ennyire egyszerű, mert elképesztő nyomást tudnak gyakorolni

nyilatkozta a német.

A City-Liverpool bajnokit vasárnap este 18:30-tól játsszák, a forduló előtt a Liverpool az első volt a tabellán, a Man. City azonban csak a középmezőnyben van egyelőre.

A Premier League mostani fordulójában történt:

Liverpoolban nyert roppant fontos meccset a Manchester United

Bruno Fernandes klasszisának köszönhetően idegenben legyőzte az Evertont a Manchester United.

Ez is:

Laza és menő a 98. percben panenkázni, de egy szabályt érdemes betartani

Egy egyszerű szabályt, amit Ademola Lukman a Fulham csatára nem tartott be.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés