Természetesen elégedett volt Jürgen Klopp, miután a Liverpool a BL-negyeddöntő első meccsén 3–0-ra legyőzte a Manchester Cityt.

Briliáns volt az első félidő, így kell a futballnak kinéznie! Nem vártuk ezt az eredményt, de csak a fele járt le a párharcnak. A félidő után jól védtük az eredményt, a Citynek nem volt sok helyzete, de szerettem volna, ha többet futballozunk.

Mondta Klopp, aki kitért Szalah sérülésére is, a támadó azt mondta, nincs gond, de biztosat csak a vizsgálatok után mondhatnak.

Guardiola azt nyilatkozta, jól kezdtek, majdnem végig domináltak, de az elején gyorsan kaptak két gólt, utána meg már képtelenek voltak betalálni. Hétvégén az MU-val játszanak, majd jövőhéten jön a Liverpool elleni visszavágó. A spanyol szerint most még nem hisznek a továbbjutásban, de meggyőzik saját magukat majd később.

A legőszintébb nyilatkozat Kevin De Bruyne-től származik:

Fogalmam sincs, hogy mi történt. Jól kezdtünk, aztán azt csinálták, amiben a legjobbak, négy helyzetből három gólt lőttek.

 

Félóra alatt hármat kapott a Man. City Liverpoolban

Erre az eredményre azért kevesen számítottak, ideális helyzetben a Liverpool.

(via)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Tóth Alexért bejelentkezett egy Premier League-csapat is

Videó: Harry Kane bemutatta a tökéletes lövést

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés