A Liverpool edzője kommentálta a legfrissebb pletykákat.

Kylian Mbappé jövője továbbra sem dőlt el. Az biztos, hogy nem fog hosszabbítani a PSG-vel, és az is, hogy hiába a 700 milliós fizetés, nem megy Szaúd-Arábiába. Közben megjelentek olyan hírek az angol sajtóban, hogy a francia egy évre kölcsönbe érkezne a Liverpoolhoz.

Ezt kommentálta Jürgen Klopp:

„Nevetünk rajta. Elmondhatom, hogy kiváló játékos, de a költségvetésünkbe nem fér bele, hogy megszerezzük. Nem akarom tönkretenni a sztorit, de az én tudomásom szerint semmi sem igaz belőle.

 

Elképzelhető, hogy a klubnál valaki készül valamire, és szeretne meglepni engem. Hasonlóra azonban nem volt még példa az elmúlt nyolc évben, ez lenne az első”

nyilatkozta a német edző, aki tehát egyértelműen cáfolta a pletykákat.

Visszatérve Mbappéra: a PSG-nél állítólag azt gondolják, hogy a francia és a Real Madrid már mindenben megegyezett, és a játékos jövőre ingyen csatlakozik a madridi klubhoz. Ezt nyilván nagyon nem akarja a francia bajnok, ezért a nyári átigazolási szezonban mindent megtesz azért, hogy valakinek eladja a támadót.

Közben Liverpoolban:

Szoboszlai kis híján a kezdőkörből rúgott gólt

Megmutatta, miért rá esett a Liverpool választása, és nem a pazar emeléssel.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve