A Liverpool meggyőző játékkal verte az Arsenalt, még a frissen igazolt Diogo Jota is betalált. De nem mindenkit győzött meg a vörösök teljesítménye.

A Sky Sports szakértőjeként tevékenykedő Roy Keane kicsit húzta a száját, a Manchester United legendája úgy érezte, nem volt mindig kézben a meccs.

„Jól hallottam, Mr. Keane azt mondta, hogy ma hanyag teljesítményt nyújtottunk? Talán egy másik meccset nézett” 

– reflektált Jürgen Klopp a kritikára, aminek a végét épp elcsípte a pálya melletti interjú előtt. Roy Keane aztán azzal magyarázta a véleményét, hogy a meccs bizonyos periódusaiban nem koncentrált eléggé a Liverpool.

„Abszolút kivételesen játszottunk ma. Semmi sem volt hanyag a játékunkban. Domináltunk egy olyan csapat ellen, amely remek formában van. De hogy a francba kerüljük el, hogy megkontrázzanak minket? Alissonnak be kellett mutatnia egy parádés védést, és még volt ezen kívül két helyzetük, de ezen kívül rendkívül jól futballoztunk” – mondta a német menedzser magabiztosan.

A korábbi MU-kedvenc Keane-nek megvolt az az előnye, hogy a stúdióban még egyszer odaszóljon:

„Nagyon érzékeny, igaz? Képzeljétek, milyen lenne, ha kikaptak volna?”

null

?️ "Did Mr Keane say it was a sloppy performance? Maybe he is speaking about another game..." ?Jurgen Klopp v Roy Keane ? pic.twitter.com/MIw47L6N0o

Betalált az új igazolás, a szezon második rangadóján is nyert a Liverpool

Bár mezőnyben végig dominált a Liverpool, az Arsenalnak meg voltak a lehetőségei, végül azonban megérdemelten nyert az angol bajnok a Premier League 3. fordulójának zárómeccsén. Így a Chelsea után az Arsenalt is legyőzte Klopp csapata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
45% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés