Mindhiába.

A Barcelona Gimnástic Tarragona ellen játszotta az első nyári felkészülési meccsét, Ronald Koeman csapata 4–0-ra nyert. Csakhogy nem így akartak nyerni: a Tarragonából ugyanis a 38. percben kiállították Álex Quintanillát, így a teljes második félidőben emberelőnyben volt a Barcelona, szinte értelmetlenné vált a felkészülési meccs.

Pontosan tudta ezt Piqué és Koeman is, de hallgassuk meg erről Raül Agnét, a Nástic edzőjét:

„Ronald Koeman és Piqué is azt kérdezték a játékvezetőtől, hogy nem folytathatnánk-e a mérkőzést 11 a 11 ellen a kiállítás után is. A játékvezető azonban azt válaszolta, hogy a szabályok ezt nem teszik lehetővé. Koeman továbbra is próbálta meggyőzni erről, de a bíró hajthatatlan maradt. A félidő végén Koeman odajött hozzám, és elmondta, hogy ő próbálta meggyőzni a bírót.”

Itt a meccs összefoglalója:

Ilyen, amikor van töke egy Barcelona-elnöknek

Az utóbbi években a Barcelona drukkerei előbb dühösek voltak, majd kezdtek beletörődni abba, hogy a klubjukat nem veszik komolyan, mert gyenge kezekben van. Most bekeményítettek.

(Fotó: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés