Münchenben továbbra is keresik az új edzőt.

A Bayern Münchennél továbbra sem tudják, ki lesz a csapat edzője a következő idényben. Februárban bejelentette a klub, hogy nem kíván tovább együtt dolgozni Thomas Tuchellel, a német edző a szezon végén távozik. Mindezt azután, hogy Tuchel tavaly szezonközben érkezett, miután Nagelsmannt kirúgta a Bayern.

Azóta Xabi Alonso, az újra megkeresett Nagelsmann, Ralf Rangnick és Oliver Glasner is visszautasította a klubot, de Zidane-ról és Emeryről is lehet olvasni, végül egyik sem érkezett Münchenbe. Ezután a Bayern bepróbálkozott Tuchelnél, a jelenlegi edző azonban nemet mondott, miután néhány hónappal ezelőtt úgy döntöttek, megválnak tőle.

A legújabb név, akinél bekopogtatott a Bayern, az Vincent Kompany.

A korábbi kiváló védő előbb feljutott a Burnley-vel az angol első osztályba, majd a most befejeződött szezonban rögtön kiesett. Ennek ellenére több klub is érdeklődik a belga iránt, ezek közül az egyik a Bayern München, a hírek szerint a tárgyalások korai szakaszban vannak, de Kompany a Bayern listáján van.

Ez is érdekelhet:

Guardiola elcsukló hangon beszélt a Liverpooltól távozó Kloppról

„Hiányozni fog. Jürgen fontos része volt az életemnek.”

Klopp megénekelte, majd hivatalosan is bejelentették Arne Slotot

Jürgen Klopp tegnap búcsúzott a Liverpooltól, és közben ismét megmutatta emberi nagyságát, amikor elkezdte skandálni az új menedzser nevét. Ma meg bejelentették hivatalosan a hollandot.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés