Brazília nagyon simán elverte a világbajnokot, így egymás után harmadszor, összesen negyedik alkalommal nyerte meg a Konföderációs Kupát.

1997, 2005 és 2009 után idén is a brazil válogatott nyerte meg a világbajnokságok előtti évben megrendezett tornát, melyen a kontinensek bajnokai vesznek részt. Brazília mind az öt meccsét megnyerte, Olaszországnak négy, a világ- és Európa-bajnok Spanyolországnak pedig három gólt lőtt, kétség sem férhet hozzá, hogy megérdemelte a kupát. A döntőben fantasztikusan játszott a selecao, remek védekezésével, harcos játékával esélyt sem adott annak a spanyol válogatottnak, mely tétmeccsen három éve nem kapott ki.

A vezető gólt már a második percben megszerezték a hazaiak, Fred pókfocis, hasonfekvős találatához a szerencsére is szükség volt. A félidő vége előtt egy remek támadás után Neymar bal lábbal bombázott a rövid felsőbe. A második játékrész legelején ismét a Fluminense 29 éves csatára, Fred talált be, amivel el is dőlt a meccs. A spanyoloknak lett volna esélyük szépíteni, ám Sergio Ramos kihagyta a Jesús Navas által kiharcolt büntetőt. A 68. percben aztán Piquét még kis is állították.

A torna legjobb játékosa természetesen Neymar lett. Jövőre világbajnokság, a brazilok jelezték, hogy igényt tartanak az aranyra.

Brazília-Spanyolország 3–0 (2–0)
Gólszerző: Fred (2., 47.), Neymar (44.)
Kiállítva: Piqué (68.)

A harmadik helyet Olaszország szerezte meg, miután a tizenegyeseket jobban lőtte Uruguaynál.

Uruguay–Olaszország 2–2 (0–1, 2–2, 2–2) – tizenegyesekkel 2–3
Gólszerző: Cavani (58., 78.), ill. Astori (24.), Diamanti (73.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve