Kovács Katalin bejelentette, befejezi a pályafutását.

Három olimpiát nyert, 31 világbajnokságot és 29 alkalommal volt Európa-bajnok. Az elmúlt években viszont már kevésbé jöttek az eredmények, így a döntése nem meglepetés.

Első komolyabb felnőtt sikerét 1997-ben érte el, amikor négyesben vb-ezüstöt szerzett, majd egy évvel később a szegedi vb-n már jött az arany is. És még számtalan emlékezetes győzelem. 2004-ben és 2008-ban Douchev-Janics Natasával olimpiát nyert, majd Londonban a négyes tagjaként szerezte meg a harmadik aranyát.

Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina a londoni olimpián

Tíz alkalommal volt az év magyar női kajakosa, és úgy vonul vissza, hogy a sportág egyik legnagyobb legendájának számít.
Az Eb után itt az olimpia. Talán fogadhatnál is rá, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy bődületes kapushiba sem akadályozta meg a Cityt, hogy megnyerje az Arsenal elleni csúcsrangadót

100. perces Szoboszlai-gólpassz is kellett ahhoz, hogy a Liverpoolé legyen a városi derbi

Zseniális gól, majd tizenegyespárbaj és egy kiváló kapusteljesítmény a Király-kupa döntőjében

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
1% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
5% Egy próbát anno tettem.
2% Nem, de tervezem.
92% Esélytelen, hogy előfizessek.