Ronaldo kapta a 2017-es Aranylabdát, pályafutása során már ötödször, így beérte Messit, vagyis az előző tíz Aranylabdát ketten kapták. Megnéztük, kik azok a játékosok, akik átvehetik a helyüket majd egy-két év múlva.

Neymar

Az idei szavazáson harmadik lett a brazil, aki azért cserélte le a Barcát a PSG-re, hogy a világ legjobbja legyen. Sokak szerint már most a világ harmadik legjobb futballistája, Messinél és Ronaldónál évekkel fiatalabb, ráadásul még nem érte el pályafutása csúcsát. A pletykák szerint jövőre akár a Realhoz is igazolhat, az Aranylabda megnyerésének szempontjából pedig Madrid talán még a PSG-nél is jobb választás lenne. Tehetsége alapján nagyon valószínű, hogy egyszer megkapja a díjat, már ha nem ereszt le még azelőtt, hogy felérjen a csúcsra.

Eden Hazard

Választották már a Premier League legjobbjának, tehetsége alapján pedig egy napon simán aranylabdás lehet. Néha a teljesítménye még nem eléggé kiegyensúlyozott, de Aranylabda-kaliber. Őt is összeboronálták már a Real Madriddal, és egy esetleges spanyolországi szerződés jót tenne az esélyeinek, mert egyrészt a Real támadóbb felfogásban futballozik, mint a Chelsea, másrészt a világ legnépszerűbb klubjában nagyobb sansza lenne megnyerni a díjat.

Paulo Dybala

A Juventusban már bizonyított, a BL-döntős csapat egyik alapembere volt, és például a Barca elleni negyeddöntőben megmutatta, mennyire piszok jó játékos. Még csak 24 éves, vagyis karrierje legjobb évei csak most következnek. Messi visszavonulásával/visszaesésével a válogatottban is első számú arc lehet, na meg nála is szóba jött Spanyolország, egyelőre viszont nem igazolt a Barcához, valószínűleg épp Messi miatt.

Kevin De Bruyne

A belga némiképp kakukktojás, nem akkora labdazsonglőr, mint az előző három. Viszont, amit az idei szezonban hoz, az alapján itt a helye. A City a lehető legjobb úton halad, hogy Európa legjobb csapata legyen, és azt tudjuk, hogy a klubsikerek mennyire fontosak az Aranylabdánál. És ha az angolok BL-t nyernek, döntőznek, akkor De Bruyne simán megkaphatja a díjat. Nehéz a játékában gyenge pontot találni, képes a társait helyzetbe hozni (már tizenegy gólpassza van az idei szezonban), de kellőképp gólerős is. Guardiola támadófutballja pedig tökéletes egy olyan játékosnak, aki Aranylabdát akar nyerni.

Paul Pogba

Jelen állás szerint vélhetően neki van a legkevesebb esélye, de ez azért változhat. Pogba adottságai alapján az elkövetkező évek egyik aranylabdása lehet, Mourinho védekezőbb stílusa viszont nem igazán kedvez neki ilyen szempontból. Persze nála is fontos befolyásoló tényező, hogy képes lesz-e nyerni az MU-val, na meg a személyisége is: tud-e kellőképp érett játékossá válni. Leginkább az utóbbi, ahol elcsúszhat szerintem a francia.

Az igazán fiatal tehetségek (Mbappé, Dembélé, Asensio stb.) nem kerültek fel, mert ők azért még sokkal kiforratlanabbak a listán szereplőknél, és még huzamosabb ideig nem is bizonyítottak a legmagasabb szinten. A kapusokat (Neuer, De Gea) meg azért hagytam ki, mert nekik szinte lehetetlen, hogy megkapják az elismerést, ha csak nem Lev Jasinnak hívják őket és nem 1963-ban vagyunk. A védőknél meg szintén hasonló a helyzet.

Kinek van a legnagyobb esélye az Aranylabdára az elkövetkező években?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés