Kristall Mani Ingason előbb gólt rúgott, majd rögtön kiállítatta magát.

A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a svéd Malmö hazai pályán 3–2-re legyőzte az izlandi Vikingur Reykjavikot. A vendégek szempontjából bravúros az egygólos vereség, hiszen 50 percen keresztül emberhátrányban játszottak. Kristall Mani Ingason a 39. percben egyenlített, majd a gólöröme alatt jelezte a svéd drukkereknek, hogy eljött az ideje annak, hogy kussoljanak. A játékvezető erre reagálva pedig azt jelezte, hogy a sportszerűtlen ünneplésért sárga lap jár, és mivel Ingasonnak volt már egy sárgája, így a gólja után rögtön mehetett az öltözőbe, kiállították:

Malmö FF 1-[1] Vikingur Reykjavik - Kristall Mani Ingason 38' + Kristall Mani Ingason 2nd yellow card for shushing Malmö fans in celebration 39' from soccer
Ez is érdekelhet:

10 éves minden idők egyik legemlékezetesebb gólöröme

10 évvel ezelőtt duplázott Mario Balotelli a Németország elleni Eb-meccsen. 10f éve annak, hogy megszületett az egyik legismertebb gólöröm és a fotó, amely évekig volt az internet egyik kedvenc mémforrása.

(Fotó: Twitter)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés