Krystian Bielik a szezon eddigi egészét kiülte sérülés miatt, most visszatért a pályára, és rögtön szerzett egy fontos és látványos gólt. Majd újra megsérült.

Az angol másodosztályban szereplő Derby szezonja szó szerint a túlélésről szól. A klub válságos anyagi helyzete miatt 21 pontot vontak le a csapattól, de még így sem utolsó a tabellán, megelőzi a Barnsleyt.

A Derbyhez hasonlóan a csapat lengyel védekező középpályásának, Krystian Bieliknek sincs egyszerű szezonja. A 24 éves játékos sérülés miatt a mostani Birmingham elleni meccsig az egész szezont kihagyta. Most visszatért, a 69. percben becserélték, majd a 95. percben egy félollóval kiegyenlített. Ezzel a góllal lett 2–2 a végeredmény.

Bielik a gólja után ismét megsérült, de a meccs után a Derby edzője, Wayne Rooney azt mondta, nincs komolyabb gondja a játékosának.

Az angol másodosztályról az elmúlt hetekben többször írtunk, pörögnek az események a Championshipben:

Egyetlen, de elég jelentős probléma van ezzel a gyönyörű csukafejes-góllal

Danny Batth előre vetődve, látványos csukafejessel szerzett gólt. A saját kapujába.

Egy hét alatt 19 (!) bajnoki gólt rúgott a Fulham

88 éve nem volt hasonló ahhoz, amit a Fulham véghezvitt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.