A döntést a koronavírus-járvány terjedése miatti félelemmel indokolták.

A koronavírus-járvány miatt külföldi szurkolók nem lehetnek ott az idén nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia versenyein

– írta meg az MTI a szervezőbizottság szombati döntését.

Koike Juriko tokiói kormányzó úgy fogalmazott:

a lépés sajnálatos, de elkerülhetetlen volt, miután a sikeres rendezés legfontosabb előfeltétele a sportolók és a japán lakosok egészségének megőrzése.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) megértéssel fogadta a döntést, amelyet tiszteletben tart – közölték az ötoldalú, online megbeszélést követően, amelyen a szervezőbizottság és a kormányzó mellett a NOB és az IPC vezetője, valamint a japán kormány képviselője vett részt.

Osztozunk a világ lelkes ötkarikás rajongóinak, illetve a sportolók hozzátartozóinak, barátainak csalódottságában – fogalmazott Thomas Bach, a NOB elnöke. – Nagyon sajnáljuk. Tudjuk, hogy ez mindenki számára egy óriási áldozat, de a járvány miatt meg kellett ezt hoznunk.”

Korábban a japán média valószínűsítette, hogy néhány kivételtől eltekintve az önkéntesek között sem lehetnek majd külföldi állampolgárok, de erről hivatalos döntés egyelőre nem született.

A külföldi jegytulajdonosoknak visszatérítik a belépők árát, az olimpia esetében mintegy 600 ezer, a paralimpia kapcsán pedig körülbelül 30 ezer jegyről van szó.

A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott olimpiát a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

(MTI; fotó: Stanislav Kogiku/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában