Junior Tallo dührohamot kapott, pedig ő volt ostoba.

Eddig sem az eszéről és a fineszről volt híres az Újpest elefántcsontparti csatára, és most ismét alátámasztotta ezt a vélekedést. Junior Tallót a Diósgyőr elleni bajnoki 93. percben le akarták cserélni, ám mivel vezetett a csapata, Tallo rendkívül dörzsölt akart lenni és csak vánszorgott lefele a pályáról. Egy ideig tűrte Bogár játékvezető, de nem sokáig, villant a sárga lap. A center azonban korábban kapott már egy sárgát, így érkezett a piros is.

Tallónak eldurrant az agya, úgy kellett lefogni, nem akarta elhagyni a pályát, ami arra biztosan jó volt, hogy ne egy, hanem két-három meccsre tiltsák el.

Később kiderült, az öltözőfolyosón is tört, zúzott a támadó, teljesen bekattant.

Ez semmi ahhoz képest, hogy már amúgy is kiestek:

Az Újpest máris kiesett?

Az M4 Sport szerint igen. Tudnak valamit?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni