A bajnoki címvédő Los Angeles Lakers bejutott a rájátszásba, miután a play-in során legyőzte a Golden State Warriorst.

Az NBA idén változtatott a szezon lebonyolításán, most már a két konferencia első hat-hat helyezettje jut be a rájátszásba az alapszakasz végén, a 7-10. helyezett pedig egy minitorna keretén belül dönti el, hogy melyik két csapat folytathatja a szezont.

Az idény során sok sérüléssel küzdő Lakers végül csak hetedik lett az alapszakaszban, így a Golden State ellen játszott egy meccset, a tét a rájátszás hetedik helyének megszerzése volt.

A Steph Curry vezette Warriors jobban kezdett, közben a Lakersből LeBron James és Anthony Davis is pontatlan volt, félidőben 13 ponttal vezetett a Golden State. A szünet után aztán összekapta magát a Lakers, gyorsabban játszó szerkezetre váltott az LA, aminek következtében meg is fordította a meccset. A meccsnyerő triplát LeBron James dobta be egy perccel a vége előtt, nem sokkal azután, hogy Draymond Green belenyúlt a szemébe. James a meccs után azt mondta:

Miután a szemembe nyúlt, gyakorlatilag három gyűrűt láttam, a középsőre céloztam

James meccsnyerője:

A Lakers nyert, a rájátszás első körében a Phoenix Sunsszal fog játszani. A Golden State-nek is van még esélye a playoffra, a nyolcadik helyet eldöntő meccsen a Memphisszel játszanak Curryék.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában