A belga szuperkapitány egyetlen percet sem adott Nagy Ádámnak, aki gyakorlatilag az egyetlen nemzetközi szinten is használható belső középpályásunk.

Tény, hogy Nagy kegyvesztetté vált Bolognában, mindössze 530 percet játszott a szezonban, 2018-ban két meccsen játszott, 77 és 62 percet. Nem sok.

Leekens is ebbe kapaszkodott bele.

„Nagy Ádám fantasztikus játékos, kedvelem. A helyzet az, hogy játszania kell a klubjában.”

 

Ezzel szemben Pintér Ádám mindkét felkészülési meccsen játszott, Skócia ellen kezdett is, holott ő mindössze 6 percet focizott a Fürthben december eleje óta.

De még nincs vége Leekens magyarázatának, kiderült még néhány érdekesség Nagy Ádámról.

„A pozíciója is kérdéses, hogy hatos vagy nyolcas poszton játsszon-e.

Nem elég magas a nyolcashoz.

Azon is dolgoznunk kell, hogy merre forduljon a labdával, mert gyakran hátrafelé indul el. Inkább előre kellene mozognia, amit gyakoroltunk is az edzéseken, és egyre jobban ment neki.”

Ezért aztán Kleinheisler játszott ebben a szerepkörben, aki taktikailag megfelelően érett, igazi vezér, és méretes is (173 cm).

Bár lehet, hogy mégis a hatos posztra gondolt a belga, mert Elek és Pintér Ádám ott játszott, és mindkettő kellően magas is. Fene tudja. Lehet, hogy azt történik most, mint ami Bödével szombaton.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
21% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés