Gól nélküli csapat és csak büntetőből eredményes válogatott is szerepel a listán. Sőt, olyan is, amely öngóllal szerezte az egyetlen pontját. Élvezet volt nézni ezeket a meccseket.

Svédország

A svédek meccseit egy okból volt érdemes nézni: hátha Ibrából kijön a zseni. Nem jött, és Svédország csak azért szerzett egy gólt, mert az írek a saját kapujukba is betaláltak. Két meccset úgy hoztak le, hogy a kaput nem találták el, és akkor is gyengén játszottak, amikor már csak a győzelem menthette volna meg őket.

Románia

Két büntetőből szerzett gól és egy pont. Ennyit tudtak felmutatni a románok. A futball nagyon nem ment nekik, de legalább egy dologban ők a csúcstartók: a legtöbb sárgát ők kapták a három csoportmeccs alatt. És az egyik játékosuk meccs közbeni cigizéssel került a középpontba.

Oroszország

Anglia ellen a legvégén még valahogy egy gólt begyötörtek, és így nem zárták nulla ponttal az Eb-t. A játékukkal viszont vallatni lehetett volna. Őket sem sajnáljuk, hogy már nincsenek a mezőnyben. Még írni is unalmas róluk.

Ukrajna

Talán látványban ők voltak a legelviselhetőbbek, de gólt és pontot ez nem ért. A csoport harmadik helyét simán hozniuk kellett volna, de csapatként katasztrofálisak voltak. És még duplán megszívták, hiszen az északírek ellen az eső is durván elverte őket.

Amúgy a magyarok Eb-győzelméért meg 90-szeres pénzt fizetnek, egy ezrest megér, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.