Egyre nehezebben tudja víz fölött tartani a fejét a Manchester United: az FA-kupában nem tudta legyőzni a Wolvest, a Ligakupában simán kikapott a Citytől, a bajnokságban nincsenek a négy között a vörös ördögök. Muszáj erősítenie Solskjaernak a télen.

Két konkrétnak tűnő ajánlat jelent meg angol lapokban:

• az Express szerint 60 millió fontos ajánlatot tesznek a Napolinak Arkadiusz Milikért,

• a Mirror pedig azt írja, az Ajaxnak pedig 50 milliót utalnának Donny van de Beek játékjogáért.

A 25 éves lengyel középcsatár kiváló formában van, ebben a szezonban 12 meccsen 10 gólt szerzett, viszont a csapat teljesítménye messze elmarad az elvárttól, így akár el is engedhetik.

Az viszont őszintén meglepne, ha többet kellene fizetni érte, mint az Ajax és a holland válogatott tehetségéért. Van de Beek már az előző BL-kiírásban is kiemelkedőt alkotott, fél Európa sorban áll érte – a Real Madrid, a Dortmund, a Bayern München, és még a Barcelona is erősen figyeli. A 22 éves támadó középpályásért kevés lesz az 50 millió.

Mindkét játékosra nagy szükség lenne Manchesterben, a középpálya Paul Pogba és Scott McTominay kiesése miatt erősen lyukas, és klasszikus középcsatára sincs Solskjaernak.

A védelembe pedig Umtiti érkezhetne:

(Fotó: Erwin Spek/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés