Nem mai a jelenet, a szombati bajnokin történt, de ne menjünk el mellette szó nélkül.

Merthogy Karakó Ferenc akkora hibát követett el a Videoton–Mezőkövesd meccsen (4–0), hogy jobb helyeken egy életre elmeszelik. De legalább egy szezonra. Nem tartotta be a szabályokat, miközben ő ugye épp azért van ott a pályán.

A 16. percében a Videoton légiósa, Ezekiel Henty kapott egy jó labdát a jobb oldalon, azonban Karakó szerint lesen, ezért lefújta a támadást. Vagyis épp akkor fújt, amikor Hentynek lendült a lába. Gól lett ugyan belőle, de a szabály szerint a sípszó után történtek már játékon kívüli eseménynek számítanak.

A spori les miatt fújt, ám utána kinézett az asszisztensére, és látta, hogy nem lát semmit, nem lendült a zászló. Erre meggondolta magát és megadta a gólt, holott ezt akkor már nem tehette volna meg, teljesen mindegy, hogy egyébként tényleg les volt-e a szituáció vagy sem. Kapitális hiba, de persze ettől még simán nyert volna a Videoton.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.