Az argentin válogatotté a csapatdíj.

A Laureus-díjat minden évben a megelőző év kiemelkedő sportolói, illetve sportcsapatai, sportszervezetei kapják.

A díjat 1999-ben közösen alapította a DaimlerChrysler és a Richemont a Mercedes-Benz, az International Watch Company és a Vodafone támogatásával.

2022-ben egy újabb csúcsot hódított meg Lionel Messi azzal, hogy megnyerte a világbajnokságot Argentínával, ezért

megkapta az idei egyéni Laureus-díj. A csapatdíjat Argentína kapta, így a hétszeres aranylabdás Messi lett az első sportoló, aki ugyanabban az évben elnyerte mindkét Laureus-díjat.

Különleges megtiszteltetés ez, különösen azért, mert a Laureus World Sports Awards idén Párizsban van, abban a városban, amely 2021-es látogatásunk óta fogadja a családomat. Szeretnék köszönetet mondani minden csapattársamnak, nemcsak a válogatottban, hanem a PSG-nél is – egyedül nem értem volna el mindezt, és hálás vagyok, hogy mindent megoszthatok velük

– mondta Messi azok után, hogy épp ma térhetett vissza a kéthetes párizsi eltiltásából.

Messi 2020 után másodszor kapta meg az év férfi sportolója díjat, ő volt az első, aki labdarúgóként kapta meg a sport Oscart.

A nőknél Shelly-Ann Fraser-Pryce olimpiai és világbajnok jamaicai atléta kapta a díjat.

(Fotó: Kristy Sparow/Getty Images for Laureus)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
23% Nem, tök jó, hogy van.
55% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés