Az olimpiai bajnok testvérpár egyelőre nem nevezte meg, melyik ország színeiben kívánják folytatni pályafutásukat.

Közleményt adott ki a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ), hogy az olimpiai bajnok Shaolin Sándor és Liu Shaoang a szövetség hozzájárulását kérte az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához, vagyis a két rövidpályás gyorskorcsolyázó a továbbiakban nem magyar színekben szeretne indulni a világversenyeken.

Bár meglepőnek tűnhet a dolog, valójában nem annyira váratlan. A Liu testvérek augusztusban közölték, hogy követik a júliusban a magyar válogatottól tíz év után távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát, és Kínában készülnek az idényre.

Liuék egyelőre nem nevezték meg, melyik ország színeiben kívánják folytatni pályafutásukat, a MOKSZ felé eddig egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére, ám könnyen elképzelhető, hogy Csang Csing Linával fognak együtt dolgozni, aki a kínai gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője.

A nemzetközi szövetség (ISU) szabályai szerint ha egy sportoló korábban más ország versenyzője volt, akkor tizenkét hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amelyen a korábbi ország képviseletében indult. Emellett a versenyző kiadásáról az eredeti ország szövetségének kell döntenie, ennek feltétele, hogy minden szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között. A magyar szövetség a következő elnökségi ülésén dönt arról, hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot.

A szövetség a közleményben kiemelte, hogy „a Liu fivérek magyar versenyzőként beírták magukat a magyar sporttörténelembe. Számtalan verseny győztesei voltak magyar színekben, döntő részük volt az első magyar téli olimpiai arany megszerzésében váltóban, Ádó pedig az első téli egyéni olimpiai győztesünk. Örökké hálásak leszünk ezért nekik”.

Csang Csing Linával a férfiváltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni olimpiai bajnoki címmel (500 méter).

A 26 éves Liu Shaolin Sándor olimpiai aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két arany- és két bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Liu Shaolin Sándor: Nem az olimpiai bajnoki cím a cél, hanem hogy boldog legyek

A Horizont vendége ezúttal egy olimpiai bajnok, egy fiatal nemzeti hős volt, aki történelmet írt a jégen: Liu Shaolin Sándor.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában