Nem elég, hogy Klopp pihentette a fél csapatát, még a mexikói együttes is meglehetősen ügyes volt, így aztán borzalmasan szenvedett a BL-címvédő.

A német menedzser úgy döntött, a szombati fináléra tartalékolja néhány kulcsemberét, Mané, Alexander-Arnold és Firmino sem kezdett a mexikóiak ellen, Van Dijkot, Lovrent és Wijnaldumot nem is nevezte. Merész húzás volt, nem is igazán jött be.

Mert bár gyorsan vezetést szerzett a Liverpool Keita góljával (Szalah félelmetesen nagy labdát adott)...

...a Monterrey szinte azonnal egyenlített Funes révén.

És a BL-címvédő, Premier League-éllovas ezután képtelen volt igazán felpörögni, teljesen kiegyenlített meccset játszott a két csapat. Sőt, bőven akadt helyzete a mexikóiaknak is. Klopp kénytelen volt beküldeni Manét, majd Alexander-Arnoldot és Firminót is, mert jó dolog a pihenés, de ha nincs mire, akkor eléggé felesleges. Márpedig nem sok jel utalt arra, hogy a Liverpool le tudja győzni ellenfelét.

De a végén jött a Pool-time, ismét a 90. perc után rúgott gólt Klopp csapata, a két csere, Alexander-Arnold és Firmino hozta össze.

Így a Liverpool döntőt játszhat a klubvilágbajnokságon, a Flamengo lesz az ellenfele szombaton. Ott már a legjobbakkal fog felállni a Liverpool.

Liverpool–CF Monterrey 2–1 (1–1)

A klub-vb-n megrúgták a hét gólját

Leonel Vangioni óriási kapufás gólt rúgott a klub-vb-n.

(Fotó: Matthew Ashton - AMA/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés