Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Hosszú évek óta stabilan az egyik legjobb légiós az NB I-ben a Fehérvár francia szélsője, aki most a FIFA-nak köszönhetően magyar válogatott lehet.

Azt írja az MLSZ, hogy a korábban a francia U19-es és U20-as válogatottban is szereplő Loïc Nego végre a magyar felnőtt válogatottat erősítheti.

A FIFA a szeptemberi kongresszusán ugyanis több változtatást is elfogadott, elsősorban a játékosok érdekét figyelembe véve. Az új szabályozás némiképp rugalmasabb és részletesebb, mint a korábbi volt, mostantól a különböző élethelyzetekre meghatározott, eltérő előírások szélesebb körben teszik lehetővé a futballhonosítást, természetesen megfelelő indokoltság esetén, a FIFA engedélyével” – írja az mlsz.hu

Ennek köszönhetően a MOL Fehérvár már magyar állampolgársággal rendelkező játékosa pályára léphet a magyar válogatottban – Marco Rossi pedig már meg is hívta. A Fehérvár szélsője korábban többször is elmondta már, hogy otthonának tekinti Magyarországot, boldog lenne, ha játszhatna a magyar nemzeti együttesben.

Marco Rossi reagált is rögtön erre az ajándék lehetőségre:

„Abban mindenképp hasonlítunk, hogy abszolút magyarnak érezzük magunkat és ezt a válogatottban is szeretnénk bizonyítani. Nego 2013 óta játszik Magyarországon és régi álma, hogy a magyar válogatottban játszhasson.

Rossi azt is elmondta, annak is örül, hogy végre nem kényszerűségből kell módosítania a kereten annak kihirdetését követően.

Nego vasárnap csatlakozik is a kerethez, ami ezzel valóban erősödik.

(Fotó: molfehervarfc.hu és Getty Images)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.