Sivatag, hófuvás, hegyek, frissítés pedig csak 6-8 óránként – élete legnagyobb kihívására készül az ultramaratonista Lubics Szilvia, aki egy iskolának gyűjt az egyesült államokbeli versenyen.

Pályafutása eddigi legkeményebb versenye előtt áll Lubics Szilvia, a Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese: október 7-én indul a Moab 240 versenyen, az egyesült államokbeli Utah államban. A „240” mérföldet jelöl, tehát a résztvevőknek több mint 386 kilométert kell teljesíteniük 113 óra alatt. De nemcsak az extrém táv, hanem az igen változékony időjárás és terepviszonyok miatt is óriási kihívásnak számít ez a verseny.

„Az első kétszáz kilométert sivatagos, kanyonos területen kell megtenni, ahol az egyik legnagyobb kihívást a hatalmas hőingadozás jelenti – mesélte Lubics. – A hőmérséklet napközben a harmincöt fokot is elérheti, éjszaka viszont nagyon lehűl, tehát ott vastag kesztyű, sál, sapka és télikabát kell a futáshoz. Így verseny közben folyamatosan öltözködni és vetkőzni kell majd. A második szakasz pedig két nagy hegyláncon visz át, ahol hegymenet és lejtők váltakoznak jelentős szintkülönbséggel, hófúvással és mínusz tizenöt fokkal.”

„További nehézség még, hogy nagyon kevés frissítőpont van. Így a versenyzőknek maguknak kell vinni a frissítőállomások között szükséges folyadékot, ami jelentős teher futás közben, mivel azok 6-8 órányi futásra vannak egymástól. Ez egy nonstop verseny, ahol folyamatos haladás van. Külön kell figyelni például az alvás beiktatására. Nekem a Bigfoot 200 egyik tapasztalása az, hogy a biztonságos haladáshoz nagyon fontos, hogy tudjak aludni húsz perceket, lehetőleg már az első negyven órán belül is” – tette hozzá a sportember.

Hívószó a mozgás

Lubics Szilvia futása jótékonysági tevékenységgel kapcsolódik össze: a Rákóczi-liget Gyermekei Alapítvány támogatja a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát (Dunaharaszti), ahol közel 650 gyermek sportol és tanul nap mint nap. Az iskolának egy tornaterme van, ezt szeretné az alapítvány egy kinti edzőparkkal kiegészíteni, hogy a gyerekek még jobb körülmények között, a szabadban is sportolhassanak.

Lubics a futásával szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy jó ügyeket támogatni fontos, és a CHERRISK GO-n keresztül ez pénzadomány nélkül, kizárólag mozgással is lehetséges:

„Azt kérjük az emberektől, hogy úgy segítsenek, hogy közben magukkal is jót tesznek. Ezért is tetszik első pillanattól ez az egyedülálló kezdeményezés. Ráadásul ezúttal a cél is az egészséges életmód, hiszen egy sportpálya épülhet az általános iskolásoknak a támogatásokból.”

Az applikációban minden ötödik, mozgással (séta, biciklizés) töltött perc után egy pont, azaz egy virtuális „cserkó” jár. Az összegyűjtött cserkókat jótékonysági goodie-ra lehet beváltani, ami beváltásonként 100 Ft támogatást jelent a szervezetnek, amelyet a CHERRISK fizet ki az akció végén.

A Rákóczi-liget Gyermekei Alapítványt támogató goodie már elérhető egészen október 19-ig – ennek beváltásával bárki hozzájárulhat az új sportpálya létrehozásához. A cél az 500 000 Ft összegyűjtése. Ebben bárki segíthet, aki letölti a CHERRISK GO alkalmazást, mozog és gyűjti a cserkókat, majd beváltja a jótékonysági goodie-t.

Lubics Szilvia futását ITT, a jótékonysági akció menetelését pedig ITT lehet követni.

(Forrás: közlemény, fotó: Lubics Szilvia/Facebook)

Ez is érdekelhet:

Közelít a kétórás álomhatárhoz a maratonfutás világcsúcsa

Fél percet javított a maratonfutás világrekordján Berlinben a kenyai Eliud Kipchoge.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

„Marozsán hamarosan odaérhet a top 10-be”

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés