Fél percet javított a maratonfutás világrekordján Berlinben a kenyai Eliud Kipchoge.

A saját világcsúcsát fél perccel megjavítva nyerte meg a Berlin Marathont a kenyai Eliud Kipchoge vasárnap. Kipchoge négy éve szintén Berlinben döntött világrekordot.

A 37 éves (1984. november 5-én született) kétszeres olimpiai bajnok (2016 Rio, 2021 Tokió) klasszis most futotta a 17. maratonját, és ezek közül tizenötöt megnyert. De ennél is lényegesebb, hogy

a 2:01:09 órás idővel közelít a maratoni táv kétórás álomhatárához.

Bár 2019-ben éppen Kipchoge lett az első, aki két óránál rövidebb idő alatt teljesítette a maratont Bécsben, de az ottani idejét nem ismerték el hivatalos világcsúcsnak, mivel nem nyílt verseny volt, és iramfutók segítették, akik diktálták neki a tempót.

A verseny előtt és a versenyen

Kipchoge választhatta volna a szintén őszi New York-i, vagy a berlininél sokkal több pénzdíjat kínáló londoni maratont, mégis maradt Berlinnél, szakértők szerint mert „még képesnek tartotta magát arra, hogy megdöntse saját, 2:01:39-es világrekordját, és erre a vonalvezetése miatt a berlini pálya a legalkalmasabb”, ahogy a Telex írta.

A versenyen aztán már tíz kilométernél megvolt a félperces előny a világcsúcshoz képest, féltávnál belül volt az egy órán (59:51), de miután a nyulak kidőltek, és Kipchoge egyedül maradt, az utolsó tizenkét kilométeren lassult picit a tempója. Jellemző a táv első felét jellemző brutálisan erős iramra, hogy a világcsúcs így is meglett.

(Fotó: GettyImages)

Álomhatár ide, álomhatár oda, mi maradjunk a realitások talaján:

Öt tipp, ami segíthet lefutni az első 10 kilométeredet

Az első 10 km lefutása különleges élmény, egy lélektani határ, egy visszaigazolás a rengeteg edzésről és kitartásról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés