Akárcsak 2012-ben Pep Guardiola, Luis Enrique is megnevezte, kinek kellene átvennie tőle a Barcelonát.

Anno Guardiolánál ez bejött, hiszen Tito Vilanovát ki is nevezték, aki azonban később sajnos rákban meghalt. Enrique 2014-ben vette át a csapatot, mindent meg is nyert, ráadásul szerződést hosszabbított 2017 nyaráig, ami azonban most lesz, és még nem döntött a sorsáról. Viszont megnevezte azt, aki követhetné őt:

a mostani segédedzőt, Juan Carlos Unzuét látná szívesen maga helyén,

aki 2014-ben lett Enrique segítője – írta meg az Independent, spanyol forrásokra hivatkozva.

Sőt, Luis Enrique tovább is ment, azt is kijelentette, hogy Unzué munkáját a szintén a felnőtt kerettel dolgozó Robert Moreno segítse.

Unzué egyébként Frank Rijkaard és Pep Guardiola mellett is kapusedzőként dolgozott a Barcelonánál.

Hogy ez mikor következhet be, nem tudni, mert a vezetőedző még nem hosszabbított, cserébe fáradt. Nagyon:

Biztos vagyok benne, hogy a világ legjobb csapatánál vagyok, amiben a világ legjobbjai játszanak, élvezem az egészet. De nagyon felőrli ez a munka az embert, és ezt is figyelembe kell vennem, mielőtt a jövőről döntök.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.