Luis Enrique arról beszélt, hogy a Paris Saint-Germainnek szerencséje volt.
A 85. percben még kétgólos hátrányban volt a Paris Saint-Germain a Tottenham elleni európai Szuperkupa döntőben, a hajrában azonban előbb egyenlített a BL-győztes, tizenegyesrúgások után pedig megnyerte a Szuperkupát:
A győzelem után a párizsi csapat edzője, Luis Enrique arról beszélt, hogy csapata nem érdemelt győzelmet:
„Nagyszerű meccset játszott a Tottenham, megérdemelte volna a győzelmet. Hat napja edzünk, azt kell mondanom, hogy szerencsénk volt. A játékosaim az utolsó pillanatig hittek a győzelemben.”
Kollégája, Thomas Frank így összegzett:
„80 percig azt a futballt játszottuk, amit akartunk. Gyakorlatilag tökéletesen védekeztünk az első félidőben. Sok pozitívumot le lehet vonni ebből a meccsből.”
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images)