A Timberwolves vezetett már 18 ponttal is az NBA nyugati főcsoportdöntőjének második meccsén, de Luka Donciccsal nem tudtak mit kezdeni. A Dallas közel a nagydöntőhöz.

A Dallas Mavericks újra győzött Minneapolisban a Timberwolves ellen, így a következő két, hazai mérkőzése előtt 2–0-ra vezet.

Ezúttal egy ponttal, 109–108-ra nyert, mégpedig Doncic káprázatos hármasával.

Doncic az idei rájátszásban ötödször ért el tripla duplát, 32 pontja mellé 13 asszisztot és 10 lepattanót szerzett.

A végén 108–106-os Wolves-vezetésnél Rudy Gobert-t átdobva győztes hárompontost ért el. Gobert egyébként az idény legjobb védője lett. De ez a szlovén nem érdekelte:

„Nem vagyok túl gyors, de nála azért gyorsabb vagyok. Próbáltam visszalépni, hogy tisztán dobhassak, elég pontosnak érzem magam arról a helyről” – mondta a meccset megnyerő játékról és Gobert-ről Doncic.

A Dallas ezzel nagyon közel került ahhoz, hogy fennállása során harmadszor, a 2011-es bajnoki címe óta először NBA-döntőbe jusson.

Itt az izgalmas végjáték:

Történelmi fordítás után esett ki az NBA-bajnok

A Minnesota Timberwolves húsz év után először játszhat konferenciadöntőt.

Pornóhangok miatt kellett megállnia az NBA-játékosnak

Luka Doncic épp meccset elemzett, amikor jöttek a fura hangok.

(Fotó: David Berding/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés