Harry Maguire lett november hónap játékosa a Premier League-ben.

Nyáron gyakorlatilag már biztosnak tűnt, hogy a Manchester United csapatkapitánya, Harry Maguire elhagyja a klubot. Az MU mindenben megegyezett a West Hammel, a londoni csapat és a játékos azonban nem tudott közös nevezőre jutni, így végül Maguire maradt Manchesterben. Mindezt úgy, hogy Ten Hag elmondta, nem számol vele, és az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy néhány hónap padozás után télen továbbáll a védő.

Maguire helyzete azonban nagyot változott az elmúlt hónapokban, Ten Hagtól végül mégis kapott esélyt, amivel élni tudott, október eleje óta minden bajnokin kezdő volt, és csak egyszer cserélték le. Olyannyira formába lendült, hogy

a Premier League-ben a novemberi hónap játékosának választották, miután az előző hónapban három bajnokin játszott, a Manchester United mindhármat megnyerte, és egyiken sem kapott gólt.
Kegyvesztett és leírt kispadmelegítőből néhány hét alatt tehát ismét alapember lett Harry Maguire.

Ten Hag most már nem őt, inkább Varane-t adná el a középhátvédek közül:

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.