Nem gyakori, hogy magyar játékost tud leigazolni a Fradi, pláne csatárt.

Persze mindig cél volt a Fradinál, hogy jöjjenek magyarok, ám egyrészt kevesen ütik meg a szintet, másrészt jóval drágábbak és többet kérnek, mint egy hasonló, vagy akár jobb képességű légiós.

Baráth Pétert például kölcsönvették a Debrecentől, hamarosan kiderül, hogy leigazolják-e. De nem ő az egyetlen egyszeres magyar válogatott játékos, aki a Fradiban köthet ki. A Nemzeti Sport értesülése szerint

az NB I-ben ebben az idényben eddig 26 gólnál járó Varga Barnabás a nyáron elhagyja a Paksot és a Fradi is a kérők között lehet.

A 28 éves csatárért három klub is konkrét vételi ajánlatot tett, az egyik a Fradi lehet, de nem a bajnok az egyetlen magyar kérője. Nem mellesleg több országból is érkeztek megfigyelők az elmúlt hetekben a Paksi FC meccseire, több mint 10 klub játékosmegfigyelője járt személyesen Pakson. Köztük van olyan, amely egy európai kupasorozatban is érdekelt.

A játékos menedzsere, Paunoch Péter úgy nyilatkozott, hogy „a három ajánlat közül az egyik prioritást élvezhet a játékosnál, ha a klubok egyezségre jutnak”.

A Ferencváros a nyári átigazolási időszakban szeretne egy csatárt szerződtetni, Varga mellett a Crvena Zvezda 31 éves csatárát, Alekszandar Pesicset is a kiszemeltek között szerepel.

Varga szerződése 2025-ig szól Pakson és a piaci értékét 750 ezer euróra becsüli a Transfermarkt. Paunoch hangsúlyozta, Varga Barnabás négy-öt éve még az osztrák másod- és harmadosztályban játszott, azóta viszont bemutatkozott a magyar válogatottban és már gólkirálynak tekinthető az NB I-ben.

A Fradinak egyszer már bejött, amikor Paksról igazolt támadót, Böde Dániel 237 meccset játszott az kilencedik kerületi klubban és az 55 gólpassz mellett 103 gólt szerzett.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

Megvan a darts-vb első kilencnyilasa

Messi a világbajnoki trófeával nosztalgiázott

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés