Borzasztóan hosszú, fájdalmas és izzasztó vajúdás, és egy jó csere után megfordítottuk a meccset Feröer ellen, így továbbra is jó esélyünk van az Európa-bajnokságra. Sőt, egyre több. Bár semmi keresnivalónk ott, valljuk be férfiasan.
Az első félidőben sehol se voltunk, gyömöszöltünk, szenvedtünk, miközben a félprofi munkásfiúk olyan gólt lőttek, amilyet mi elég ritkán.
Az egész szörnyen kellemetlen volt, nem jött be a kapitány választása, Bódi nem hozott színt, Dzsudzsáknak meg sajnos valamiért mindig játszania kell, Nikolics is szenvedett, na de mindegy, mert jött Böde.
A félidőben beállt a Fradiban meccs per gól átlagot hozó csatár, és az MLS-ben remeklő Németh is, aztán jöttek a gólok is. Persze ehhez kellett az is, hogy töretlenül menjünk előre. Előbb Kádár beadását fejelte be a hosszúba Dani, aztán egyedül oldotta meg, mert megunta, hogy a többiek annyira töketlenek, két védőt ültetett le, aztán jobbal felbikázta a rövid felsőbe:
2-1-re nyertünk Feröer ellen, kiszenvedtünk, de ebben a hitvány gyenge csoportban is a harmadik helyért szenvedünk Feröerek és északírek ellen, mit akarunk egy Eb-n? Mondjuk az is vicc, hogy egy olyan Eb-re se tudunk kijutni csont nélkül, ahova minden második csapat kijut.
Mivel az északírek nyertek, Finnország pedig ikszelt, a harmadik hely, vagyis a pótselejtező már megvan. De lehet ebből még legjobb harmadik is, ami automatikus részvételt jelent.
Magyarország-Feröer 2–1 (0–1)
Gól: Böde 63., 71.
