Roderick Duchatelet eladta az Újpestet, Kovács „Kokó” Zoltán képviselte a vásárlót.

„Örömmel jelentem be, hogy aláírtam szeretett futballklubunk többségi részesedésére vonatkozó üzletrész-adásvételi megállapodást”

– nyilatkozta az Újpest FC honlapján Roderick Duchatelet, aki az Újpest FC tulajdonosváltásának első lépéseként aláírta a papírokat az új tulajdonos képviseletében megjelenő Kovács Zoltánnal együtt.

(ujpestfc.hu)

Igen, azzal a Kováccsal, aki mindenhol feltűnik, ami magyar foci: az egykori Újpest-csatár volt a lilák, majd a Diósgyőr, a Siófok és a Videoton sportigazgatója is.

Duchatelet hozzátette, ez azt jelenti, hogy bizonyos fizetési határidők teljesülése esetén a közeljövőben megváltozik a társaságok, így a futballklub tulajdonjoga is. A belga üzletember úgy fogalmazott, amikor és amennyiben ez a folyamat teljes mértékben lezárul, az Újpest FC sajtótájékoztatót hív össze, hogy

az új tulajdonos, „akit nyilvánvalóan nem kell bemutatni”,

részletesen kifejthesse, milyen tervei vannak a klub jövőjével kapcsolatban.

„A magam részéről nagyon remélem, hogy ezt a megállapodást pozitív módon tudjuk megkötni, és ha sikerül, akkor feltétlenül sok sikert kívánok Kovács Zoltánnak és csapatának Újpesten”

– mondta Duchatelet.

A klub korábbi válogatott csatára, Kovács Zoltán leszögezte, egy új korszak kapujában állnak, amely tiszta lapot jelent játékosnak, szurkolónak, vezetőnek, mindenkinek, akinek fontos a klub.

Több mint tíz év után kerül majd vissza magyar kézbe az egyik legpatinásabb hazai csapat, az pedig nem fordulhat elő, hogy 110 év folyamatos élvonalbeli tagság után pont most kiessen. Éppen ezért mindenkitől azt kérem, hogy együtt tegyünk meg mindent azért, hogy ez a veszély ne fenyegessen”

– nyilatkozta Kokó.

Több mint tíz évvel ezelőtt, 2011. október 19-én jelentették be, hogy a belga Roderick Duchatelet lett az Újpest FC labdarúgóklubot működtető részvénytársaság új többségi tulajdonosa.

Kovácsnak korábban voltak meredek kijelentései:

(Fotó: molfehervar.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában