Lettország ellen játszik vb-selejtezőt a magyar válogatott, a vb-n nem leszünk ott, de a letteket itthon azért illene megverni.

Magyarország–Lettország (20:45; TV: M4 Sport)

Tavaly ősszel idegenben vertük két góllal a csoportban tökutolsó letteket. A válogatott játéka felejthető volt, de legalább hoztuk a három pontot, így életben tartva a reményeket. Azóta idegenben legyőztük Andorrát, majd a portugáloktól kaptunk egy hármast, legutóbb pedig Andorrának ajándékoztunk történelmi napot.

Most tehát ott tartunk, hogy hat forduló után hét pontja van Magyarországnak, Svájctól tizenegy, Portugáliától nyolc pontra vagyunk lemaradva, vagyis az oroszországi vb-n sem leszünk ott. Ettől függetlenül azért itthon Lettországot kötelező lenne verni – bármennyire is fura ilyet írni az Andorra elleni szégyen után. Mert úgy tűnik, a szurkolók kíváncsiak a csapatra, mennek a meccsre, állítólag már csak pár száz hely van a Groupamában. A statisztika szerint is nyernünk kéne, eddig ötször vertük a letteket, egyszer kaptunk ki, a gólkülönbség plusz hét ide.

Hat forduló után így áll a csoport

Gera és Kleinheisler sérülés miatt nem játszik, őket leszámítva az alapcsapat kaphat lehetőséget. Storck azt nyilatkozta, szerinte a lettek nem okozhatnak gondot, és amúgy is jól sikerült a felkészülés. És most hiszünk a szövetségi kapitánynak, sőt kicsit kockáztatunk is.

Tipp: Magyarország–Lettország (0–1) hazai: 1,90

Storck támadófutballt ígér a lettek ellen

Pozitív a hangulat a válogatottnál a szövetségi kapitány szerint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.