Videobírózgatás volt rendesen a Szerbia elleni felkészülési meccsen, magyar helyzet annál kevesebb.

Marco Rossi sem Willi Orbanra, sem Szalai Attilára nem számíthatott, vagyis a magyar védelem erősen tartalékos volt, ami nem jó előjel egy olyan csapat ellen, ahol Tadic, Mitrovic, Kostic és Jovic támad. Ki is kapott a válogatott, igaz, nem mondhatjuk, hogy ezen múlott, az egyetlen, tehát vereséget érő gólt ugyanis Nagy Zsolt és Gulácsi Péter hozta össze.

Egészen szürreális volt, amit Mitrovic elemi erejű lövése és Gulácsi védése után összehozott a két magyar: Nagy ki akarta rúgni a visszapattanót, de Gula közbenyúlt, rápöckölte a védőre a labdát, akiről úgy változtatott irányt, hogy már csak a gólvonal mögül tudta kirúgni Fiola. A VAR-vizsgálat nem látott kezezést Mitrovicnál, így vezettek a szerbek.

Mitrovic előtt nem ez volt az egyetlen helyzet, ziccerben is kiléphetett egyszer, de Gulácsi lábbal hatalmasat védett. Sőt egy tizenegyest is kaphatott volna a Fulham óriása, amikor lerántották, de a videózás után úgy érezték, ez még belefért.

Az egyetlen igazán nagy magyar helyzet a 92. percben érkezett, de előbb Schäfer kapufát rúgott, a kipattanót pedig Szoboszlai ajtó-ablak ziccerben mellérúgta.

Öt nap múlva Észak-Írországban lehet javítani.

Felkészülési mérkőzés, Puskás Aréna

  • Magyarország–Szerbia 0–1

Az MLSZ-elnök szerint rosszul mutat a fociultrák fekete pólója

Semmi kétség, Csányi Sándor beleállt a drukkerekbe és a klubvezetőkbe is.

Márciusban bemutatkozhat a magyar válogatottban a Barnsley angol középpályása

Angol lapértesülések szerint hamarosan egy ballábas angollal erősít a magyar válogatott.

(Fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.