Jó focival hozta a kötelezőt a válogatott.

Marco Rossi három helyen nyúlt bele a csapatába a Montenegró elleni ikszhez képest, Lang, Bolla és Ádám helyett Botka Endre, Gazdag Dániel és Varga Barnabás került be a kezdőbe:

Dibusz – Botka, Orbán, Szalai – Sallai, Nagy Ádám, Styles, Kerkez – Gazdag, Szoboszlai – Varga Barnabás

Kellett is a friss energia, mert Podgoricában meglehetősen passzív volt a csapat, Litvániát viszont lerohanták Gazdagék, fojtogató fölényt alakítottak ki. Az első félidőben 76%-ban birtokolta a labdát a magyar válogatott, 18-szor lőtt kapura amiből hét el is találta azt. A litvánok egyszer sem találták el Dibusz kapuját.

Szerencsére a hét lövésből egy nemcsak a kaput találta el, hanem a hálót is, Varga Barnabás góljával vezetést szerzett a válogatottunk.

A második félidő nem hozott ekkora fölényt, a magyarok nem törték össze magukat a második gólért, Litvánia pedig egy látványosan gyengébb válogatott. Aztán annyira elaltatta magát a magyar csapat, hogy a végén még helyzetig is eljutottak a vendégek. Végül Sallai lenyugtatta a kedélyeket egy távoli lövéssel. Nagy gól volt.

Ezt a meccset is lehozta kapott gól nélkül Rossi csapata, és hazai pályán másodszor is simán nyert. Ezzel a csoport élére ugrott Magyarország.

Eb-selejtező

  • Magyarország–Litvánia 2–0
  • Gól: Varga B. 33., Sallai 83.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.