Vereséggel kezdte a párizsi olimpiát a férfi kézilabda-válogatott.

Tizenkét év után először jutott ki az olimpiára a férfi kézilabda-válogatott, amely a B-csoport első meccsén azzal az Egyiptommal játszott, amelytől a tavalyi vb-n kikapott a 7. helyért zajló meccsen, és amely a tokiói olimpián meglepetésre negyedik helyen végzett.

Az első szűk húsz percben rengeteget hibázott a magyar válogatott, sorra jöttek a könnyen eladott labdák, a másik oldalon pedig a védekezés nem volt kellőképpen kemény, el is húzott Egyiptom. Volt nyolcgólos is az afrikaiak előnye, félidőre aztán sikerült némiképp feljönni, néggyel, 19–15-re vezetett Egyiptom.

Chema Rodríguez csapata a szünet után feljött kettőre, Palasics remek védéseinek is köszönhetően pedig már csak egy volt a hátrány a 40. percben. A 43. percben Imre Bence góljával 0–0 után először nem volt hátrányban Magyarország. Ezután jött három egyiptomi gól, így ismét zárkózni kellett. Az újabb zárkózás elmaradt, négy perccel a vége előtt néggyel ment el Egyiptom. Szűk egy perc alatt azonban jött két magyar gól, majd Bodó villant, másfél perccel a lefújás előtt újra feljött mínusz egyre Magyarország. Az egyenlítés és a fordítás sajnos nem jött össze, végül hárommal,

35–32-re nyert Egyiptom, így vereséggel kezdte az olimpiát a magyar férfi kézilabda-válogatott.

Magyarország legközelebb hétfőn játszik, Argentína lesz az ellenfele.

A női válogatott egy házigazda elleni vereséggel kezdte az olimpiát:

A házigazdák elleni vereséggel kezdte az olimpiát a női kéziválogatott

Nem a világ- és olimpiai bajnok elleni meccsen vártunk győzelmet, sajnos nem is borult a papírforma.

Férfi kézilabda, B-csoport, 1. forduló

Magyarország–Egyiptom 32–35 (15–19)

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
61% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés