A kedd esti Atlético Madrid elleni BL-visszavágót úgy várta a Manchester United, hogy  három héttel korábban Madridban ikszelt. Idegenben sem volt meggyőző a United játéka, de legalább az eredménnyel elégedett lehetett Ralf Rangnick. A második meccsen látottak alapján azonban már semmi pozitívum nincs, a Man. United ötlettelenül, fásultan és többnyire veszélytelenül futballozott, és 1–0-ra kikapott attól az Atlético Madridtól, amely az elmúlt hetekben ugyan feljavult, de például a védelme közel sem annyira erős, mint néhány évvel ezelőtt.

A meccs után Rangnick azt nyilatkozta, hogy az első félidőben volt néhány helyzetük, de a bekapott gól után nem tudtak mit kezdeni a védekezésre koncentráló Atléticóval, emellett a játékvezetővel sem volt elégedett a német, de azt mondta, nem a bírói döntéseken múlott a továbbjutás.

A United legutóbb 2017-ben nyert kupát, José Mourinhóval Európa-ligát. A klub szintjén egy Európa-liga-győzelem a jó, mert nyertünk valamit kategóriájába tartozik, de az egyértelmű, hogy sem a vezetőség, sem pedig a szurkolók nem a második európai kupasorozat megnyeréséről álmodoznak. Hanem az angol bajnoki címről és a Bajnokok Ligájáról. Ezektől azonban idén nagyon messze van a United. Összeszedtük, ennek milyen okai lehetnek.

Ferguson árnyéka

Sir Alex Fergusonnal a Manchester United a legsikeresebb angol klub és Európa egyik topcsapata lett. Lassan már unalmas felhozni azt a Man. United elmúlt éveivel kapcsolatban, hogy nem tudott továbblépni Ferguson után, de ez még mindig igaz. Ferguson az etalon, és a következő edzőnek mindig az ő eredményeit kellene elérnie, abba a magasságba kellene visszavinnie a klubot, ahol a skóttal volt. Ez már kezd egy valamilyen szintű misztikus jelenséggé válni a Manchester Unitednél. Egyáltalán nem garantált, hogy ha Ferguson lenne most a csapat edzője, akkor sokkal jobbak lennének az eredmények, de az ő személye olyan folytonosságot, biztonságot és kontrollt jelentett a csapatnál, ami a távozása után eltűnt, és azóta is hiányzik.

A múlt bűvölete

A United helyzetét elemezve visszatérő jelenség, amikor a korábbi sikeres futballisták, ma már tévés elemzők (Roy Keane, Gary Neville, Paul Scholes, Rio Ferdinand) arról beszélnek, hogy az aktuális teljesítmény nem elég egy MU szintű csapathoz, nincsenek karakterek a klubnál, nem azon a szinten vannak a játékosok, ami elvárható a Manchester Unitednél. Ezt a narratívát az táplálja, hogy ezek a játékosok úgy gondolnak a klubra, mintha még mindig a legsikeresebb Ferguson-érát élnénk. A múlt fontos, a kultúra fontos (láthatjuk ennek a hiányát – egyebek mellett – a PSG-nél), de legalább ennyire fontos a jelen is. A Manchester Unitednél pedig mintha nem tudnának abba beletörődni, hogy az elmúlt évek eredményei alapján az angol elit második vonalához tartoznak. És ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a legjobbakkal Európában vagy akár Angliában, erre szükség lenne. Mert attól, hogy egy nagy múltú csapatról beszélünk, szimplán csak ez nem fogja azt eredményezni, hogy több meccset nyer a csapat vagy jobb focit játszik.

Az egyre erősebb ellenfelek

A Premier League-ben soha nem látott pénzek mozognak. Egyre több a pénz, és valószínűleg ez nem fog megváltozni. A Manchester United még mindig egy gazdag klub, de ebben a tekintetben már nincs előnye a többi topcsapattal szemben. Lesarkítva pedig a több pénz minőségibb futballistákat, edzőket, nagyobb versenyhelyzetet jelent. Az ezredforduló elején az Arsenal és a Manchester United uralta az angol focit, majd ebből lett top négy, majd top hat. A Newcastle tulajdonosváltásával, a Leicester folyamatos stabil helyezéseivel lassan már top nyolcról beszélhetünk. Ráadásul a Manchester City és a Liverpool korszakos csapatok, amelyek klubstruktúrában, folyamatosságban, minőségben jelenleg sokkal a Manchester United előtt állnak. Tavaly úgy tűnt, hogy az MU egyet előre lépett, és a nyári átigazolások után arra lehetett számítani, hogy még közelebb kerülhet a Manchester Cityhez. Ennek azonban épp a fordítottja történt meg, a City továbbra is Európa egyik legerősebb csapata, a Liverpool ismét nagyon jó, míg a Manchester United kettőt visszalépett.

Nincs edzője a csapatnak

Sportigazgatója van a Manchester Unitednek, Ralf Rangnick személyében. A német ideiglenes edzőként ült le kispadra novemberben, és ez látszik is. Nyilvánvalóan az nem volt realitás, hogy néhány hét alatt kultúrát fog építeni, átszabja a csapat taktikáját, és a szenvedő Man. Unitedből hirtelen egy csúcsfocit játszó csapatot csinál. Változott az MU játéka, Rangnick specialitásában, a letámadásban fejlődött (volt, ahonnan), de az igazi hatás elmaradt, és valószínűleg ez már nem is fog változni a szezonban. Ez nem azt jelenti, hogy a német edző miatt esett ki a BL-ből a United, az azonban egyértelmű, hogy nagy változásokat hozó hatása nem volt a csapatra. És azt lehet érezni, mintha ő is azt várná, hogy háttérbe vonuljon, sportigazgatóként tevékenykedjen, a kispadra pedig leüljön egy edző, aki százszázalékosan a csapattal, a taktikával és az öltözővel foglalkozik.

Széthúzás a keretben

Ez sem kuriózum, és ez is egy folyamat része. Ha egy csapatban sok az ego, az eredmények nem jönnek, akkor az öltözőben értelemszerűen nem lesz jó hangulat.

Cristiano Ronaldo a Manchester City elleni rangadón keretben sem volt, állítólag nem volt egészséges, a pletykák szerint azonban Rangnick nem akarta a kezdőbe tenni, és ezért megsértődött a portugál. Paul Pogbát láthatóan abszolút nem érdekli, hogy mi van a csapattal, neki teljesen mindegy, nyáron úgyis elmegy. A futballtörténelem legdrágább hátvédje, a csapatkapitány Maguire lassan már netes mémmé növi ki magát, lecserélésekor kifütyüli a közönség. Marcus Rashford elégedetlen, nem tudja, mi a terve vele a klubnak. Állítólag, ha nem számolnak vele, akkor ő is menne. Papíron ők (is) lennének a vezérek, de különböző okok miatt a legtöbb játékos frusztrált, és mindennek kinéz a mostani Manchester United, csak egy erős csapategységgel rendelkező csapatnak nem.

Elköltött százmilliók, de mire?

Ne áltassuk magunkat, a topfociban súlyos eurószázmilliók nélkül lehetetlenség komoly eredményeket elérni hosszabb távon. A pénz azonban nem mindig elég. Nyáron igazolt egy klubikont, egy igazi gólszerzőt Ronaldo személyében az MU, egy világbajnok és többszörös BL-győztes védőt, Varane-t, és 85 millió euróért az angol futball egyik nagy tehetségét, Jadon Sanchót. Papíron tehát minden jött, amire szükség volt: tapasztalat, minőség és potenciál. De csak papíron. És a tavalyi transzferidőszak nem egyedi jelenség. Harry Maguire, Alexis Sánchez, Ángel Di María, Paul Pogba – megatranszferek, amelyek nem jöttek be. Mindegyik játékos esete különbözik, de az közös, hogy mind komoly átigazolási összegért igazoltak az Old Traffordra, a fizetett összeghez képest azonban a teljesítményük elmaradt az elvártaktól.

(Fotó: Getty Images)