Miután a Liverpool rommá verte a Manchester Unitedet a kedd esti bajnoki meccsen, Ralf Rangnick menedzser azt mondta, szerinte teljesen, az alapjaitól újjá kell építeni a csapatot.

A Liverpool úgy verte 4–0-ra a vörös ördögöket, hogy összesen egyszer találta el a kaput az MU és 28%-ban birtokolta a labdát. Cseppet sem túlzás, hogy osztálynyi különbség volt a két csapat között, amitől Rangnick szégyellte is magát:

„Kínos, kiábrándító, talán megalázó is. El kell fogadnunk, hogy hat évvel előttünk járnak. Amikor Jürgen Klopp megérkezett, változtattak a Liverpoolnál, és nemcsak a csapatot, hanem a klubot és a várost is új szintre emelték. Ennek meg kell történnie velünk is a következő átigazolási időszakokban.”

A német konkrétan is kitért arra, mire gondol, és noha már nem ő, hanem Eric ten Hag lesz az edző, az út szerinte egyértelmű:

„Ha elemezzük a helyzetet, nem is annyira bonyolult: számomra egyértelmű, hogy hat, hét, nyolc, esetleg 10 új játékost is kell igazolni. És mielőtt szerződtetnénk ezeket a focistákat, tisztázni kell, hogyan akarunk játszani.”

Holland edzője lesz a Manchester Unitednek

Az 52 éves holland edző kétségtelenül az egyik legjobb választás Manchesterben, ha még valaha szeretnének szép és eredményes focit játszani.

(via BBC; Fotó: Mike Egerton/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés