83 percig úgy tűnt, talán a párharc is eldőlt a Manchester United és a Sevilla Európa-liga-meccsen. De aztán jöttek az öngólok.

Az Európa-liga negyeddöntőjének első meccsén Manchesterben fogadta a United a Sevillát. A hazaiak parádésan kezdtek, egy Sabitzer-duplával 21 perc után két góllal vezettek.

A Bayerntől kölcsönvett középpályás a 14. percben rúgta az első gólját:

Majd hét perccel később a másodikat:

Nagyon sokáig nem is volt gól, az MU tartotta a kétgólos előnyt, a meccs hajrára azonban katasztrofálisan sikerült Ten Hag csapatának. A 84. percben Malacia ért bele szerencsétlenül egy beadásba, ezzel az öngóllal szépített a Sevilla:

Majd a 92. percben Maguire fejére fejelte rá a labdát En Nesyri, az MU csapatkapitányának öngóljával egyenlített ki a Sevilla:

A két öngóllal tehát nyitott lett újra a párharc, jövő csütörtökön Sevillában dől el, hogy melyik csapat jut a négy közé.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.