Már Uli Hoeness, a Bayern München elnöke is úgy érezte, bele kell szólni a Barcelona igazolási terveibe.

A történet hátterében ugye az áll, hogy a Barcelona két játékosban látja Neymar pótlását, a brazil Philippe Coutinhóban és a francia Ousmane Dembélében. Egyiket sem adja a klubja, a Barcelona viszont nem adja fel, annál is inkább, mert a két játékos minden álma gránátvörös-kékben játszani. Dembélé például már edzésre se megy. A Borussia pedig megbüntette, azóta pedig csak egyénileg edzhet.

Na itt már nem bír magával Uli Hoeness sem, bele kellett szólnia:

Elképesztően buta dolognak tartom, hogy egy játékos nem jár a csapata edzéseire. Nem fizetnék a klub helyében.

Ha ennek az egésznek a hátterében valóban a Barcelona áll, akkor nem tisztelem a katalán klubot, ebben az esetben megvan gránátvörös-kékekről is a véleményem.

Ha egy futballista elégedetlenkedik, csak az ostobák nem kezdenek vele semmit. Nekünk meg kell mutatnunk, ki az úr a háznál. Ha a Dortmund kap Dembéléért 120, 130 vagy 150 millió eurót, akkor a csapat jár jól, nem pedig a játékos. Olyan nincs, hogy a futballista határozza meg az árát. Nem lehet semmibe venni, ha valakinek érvényes megállapodása van egy együttessel.

Szóval Hoeness szerint nem korrekt a Barcelona, ha bujtogatta a fiatal támadót, ami egyébként megállja a helyét. Bár Uli esetében mi lehet, hogy hallgattunk volna, miután három évet ültünk adócsalásért...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés