Dries Mertens szerint nyáron volt esélye, hogy a Barcelonához igazoljon, végül maradt Nápolyban, és úgy tűnik, ezt már bánja.

Mertens előző szezonja nagyon eredményes volt, 34 góllal és 15 gólpasszal zárta a szezont, miután Milik sérülését kihasználva már középen játszhatott. Nyáron szerződést hosszabbított, 2020-ig írt alá, a kivásárlási ára viszont mindössze 28 millió euró, ami 2017-ben aprópénz a nagy kluboknál.

A belga a napokban érdekeset nyilatkozott, szerinte a Barca megkereste nyáron, de végül nem igazolt a katalánokhoz, mert a tavalyi remek szezonja után nem akart esetlegesen padozni.

„A Barca 100 millióért olyan játékosokat igazolt, akik nem jobbak nálam. Néha belegondolok, hogy mi lett volna, ha mégis odaigazolok. Ha megnézzük, hogy az elmúlt hónapokban kik játszottak bal oldalon, akkor azt gondolom, könnyedén tudnék én is ott játszani.”

Mertens itt Dembélére gondolt, akiért 100 millió euró fölött fizetett a Barca, de a francia megsérült, a helyén pedig legtöbbször Deulofeu kapott lehetőséget. És abban igaza van Mertensnek, hogy a spanyol – nem túl magas – szintjét ő is könnyedén tudná hozni. És talán abban is, hogy jelenleg Dembélénél jobb, potenciál szempontjából viszont a francia sokkal értékesebb, tehetsége alapján Aranylabda-kaliber, Mertens meg ugye már 30 éves.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés