A két győztes barátságos meccs után beszélgetett a Mol Csapat, aminek legérdekesebb része az Eb-keret még mindig nyitott kapui.

A kapitány elmondta, hogy a két meccsen látott hullámzó teljesítményen és az eredményen kívül természetesen nem mellékes, hogy közelebb kerültek a végleges keret kialakításához is.

Nem döntöttünk még el minden kérdést, de a kapusokon kívül már csak két-három poszton vannak bennünk kérdőjelek.

Az a célunk, hogy az Eb-re egy olyan csapattal érkezünk, amelyben minden posztra két játékosunk van, így egy esetleges sérülés vagy formaingadozás sem okozna súlyos gondokat. Ahogy korábban is mondtam, én lennék a legboldogabb kapitány, ha minden poszton olyan minőségű versenyfutás lenne a csapatba kerülésért, mint a kapusoknál, de sajnos nem ez a helyzet.

Nincs hiány ajánlatokban, a sajtóban és személyesen is folyamatosan kapom az ajánlatokat, hogy kiket válogassak be

– mondta nevetve Rossi.

De sokszor elmondtam, hogy egyrészt vannak a nemzetközi futballnak olyan fizikai követelményei, amiket nem hagyhatunk figyelmen kívül, másrészt nem válogathatunk be senkit azért, mert játszik egy-két jó meccset a magyar bajnokságban. Sőt, akkor sem, ha külföldön! Nekünk az kell, hogy huzamosabb ideig teljesítsen magas szinten, és ha így lesz, az a játékos biztosan számíthat a meghívónkra” – szögezte le a kapitány.

A teljes interjú itt olvasható.

Rossi: Ha valaki azt gondolja, 90 percig dominálnia kell a válogatottnak, az el van tájolódva

Ez a meccs jó lecke volt a jövőre nézve a kapitány szerint, aki szeretné, hogy lőjenek kapura a játékosai.

Marco Rossi sem tudja, ki lesz a válogatott kezdőkapusa az Eb-n

Szerinted ki legyen a kezdőkapus? A cikkben tudsz szavazni!

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés