Maradona megint túltolta, de most nem a kólát, meg az adócsalást, sőt, még csak nem is az asszonyverést, hanem a plasztikázást. Olyan képek kerültek ki róla, ami alapján lehet, hogy az orvos valamit félreértett, DunDiegóból pedig Lady Diegót faragott.

Így néz ki most Maradona. Most komolyan: nem olyan, mintha traveszti lenne? A szája felpumpálva, tán még ki is húzva, kivasalva az arca. Plusz a fülbevaló ugye. Tragédia. Lady Dömber állása veszélybe került, és művésznők sora könyörög a doki címéért.

Februárban kicsit megplasztikáztatta öregedő vonásait az egykori zseni, simítgatták a szemei alatti táskákat, valamint a tokájából is leszívtak egy kis zsírt. Ami úgy fest, a szájába került. Az 54 esztendős korábbi világbajnok a nála harminc évvel fiatalabb barátnője, Rocío Oliva kedvéért "szépíttette" magát. Igen, ez az a lány, akit megütött takonyrészegen. "Szép dolog a szerelem, kisapám", mondaná Gyuszi bá' a Sose halunk meg-ből.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés