A magyar válogatott hatalmas lehetőséget szalasztott el hazai pályán, egy esetleges győzelemmel fél lábbal már az Eb-n lett volna. Azonban a szlovákok most is nyertek, igaz, egy lesgóllal.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya rendesen pipa is volt a meccs utáni sajtótájékoztatón.

„A játékosaimat elismerés illeti. Játszottunk olyan jól, mint a szlovák válogatott. Mi nem tudtuk ezeket értékesíteni, az ellenfél ki tudta használni. Ez nem az első mérkőzés, hogy játékvezetői hibákkal kell szembesülnünk.

Wales ellen pedig szabályos gólt nem adtak meg nekünk. Ugyanakkor remek csapattól szenvedtünk vereséget, öt-hat nagyszerű játékosa van a szlovák csapatnak, ezért is mondtam a játékosoknak, mindent megtettek, emelt fővel hagyhatják el a pályát. A meccs végén is inkább taktikai okokból húzódtunk hátrébb, szerettük volna jobban kihasználni például Sallai »egy az egy« elleni játékát a széleken.”

Rossi azt tudja, több volt ez sima Eb-selejtező meccsnél.

Sajnos azt a két meccset veszítettük el, amit a legjobban szerettük volna megnyerni. De még sok meccs van hátra. Ahogy az azeriek a horvátokat meglepték, mindent meg kell tennünk Splitben és Walesben is, hogy meglepetést szerezzünk. Hinnünk kell, abban, hogy ha van istene a labdarúgásnak, akkor kárpótol minket. Bár most mindent feketében látok, még nincs minden veszve.

(Fotó: MTI)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon